Könnyű fetasajtos saláta pancetta-val, szarvasgombás olajjal locsolva
Bevallom, a pancetta-val, vagyis az olasz szalonnával kicsit bajban voltam. Szeretem a füstölt, magyar szalonnákat, a pancetta azonban nem füstölt, így nem tudtam, milyen ízre számíthatok. Ez az itáliai szalonna a szokásos olasz módon készül: a sertés hasaaljából készült szalonnát minimum három hónapig szárítják, sózzák és általában babérlevéllel és édesköménnyel fűszerezik. Hasonló a felhasználása, mint a hazai szalonnának, kisüthetjük, de nyersen is fogyaszthatjuk, az igazi carbonara spagetti kötelező eleme!
Ezúttal egy könnyű salira vágytunk, így abba építettem az olasz húsos szalonnát. A felkockázott pancettát lassú tűzön pirítottam. Közben jégsalátát, madársalátát, retket, paradicsomot, kevés kígyóuborkát kevertem össze. A salátát ezután összeforgattam a kisült szalonna kockákkal (a zsírját nem használtam fel a salátához), majd az egészet olívaolajjal és kevés szarvasgombás olívaolajjal locsoltam meg; ezután a saláta tetejére fetasajtot morzsoltam. Én a sajttal már nem szoktam megkeverni a salit, mert olyan szép a tetején! Viszont még arra is locsolok egy kis olívaolajat és egy kevés zöld fűszert is szórok az olajos sajtra. Most színesborsot és bazsalikomot hintettem rá. Nagyon ütős lett a saláta, a család odáig volt!
A pancetta nagyon finom hús, valóban előjön az a kissé fűszeres, édesköményes, jellegzetes hús íz, amit a soppressata-nál, a filone és capocollo húsoknál (vagyis az olasz szaláminál, karajnál és tarjánál) is érezni, de mégis kicsit zsírosabb, ízesebb náluk. A Bosika Udvarban a pancetta mellett megtalálod a filone és capocollo húsokat is, valamint az olívaolajat és szarvasgombás olajat is.